Bejelentés



Nyuszi-lak Törpenyúl Tenyészet- Miskolc
Oroszlánfejű és teddy törpenyuszik birodalma

MENÜ








A nyuszik alapvető és legfontosabb tápláléka a jó minőségű széna, mely korlátlan mennyiségben kell rendelkezésükre álljon.

Mi az a széna?

A széna nagyon egyszerűen megfogalmazva szárítással tartósított zöldtakarmány. Az anyaszéna az első kaszálásból származik, míg a sarjúszéna a nyár folyamán újrasarjadzó növények második és harmadik kaszálásából. Az édes réti szénazömét pázsitfűfélék és a pillangósvirágúak alkotják, míg a savanyú széna a lápréteken terem.
Magyarországon a réti széna a legelterjedtebb

A széna szárítással készül: a benne lévő számos füvek bármelyike könnyen azonosítható, a hosszú vékony levelek egy központi száron futnak. Pillangós vagy lucerna széna: általában lucernából vagy lóheréből készül.

 

Miért fontos takarmány a széna a nyúl számára?

A széna jó rostforrás, bizonyos ásványi anyagok forrása és alacsony kalória tartalmú energiaforrás is.

A széna etetése lehetővé teszi, hogy a nyuszik úgy legeljenek, mintha azt a vadonban tennék, anélkül, hogy magas kalória tartalmú ételt fogyasztanának (mint pl. a tápok). A nyulak emésztőrendszere úgy fejlődött ki, hogy nagyon gyorsan képesek feldolgozni nagy mennyiségű, magas rosttartalmú ételeket.

A túl kevés magas rosttartalmú anyag etetése emésztési (gyomor- bél-traktus) problémákat okoz. Sok ilyen problémát el lehet kerülni, vagy minimalizálni azzal, hogy korlátlan mennyiségű és jó minőségű szénát biztosítunk a nyuszink számára.

Nem utolsó sorban szót kell ejtenünk a nyuszik fogáról, melyek egész életükben nőnek! Átlagosan ez 3mm/hetet is jelenthet, ezért nagyon fontos a fogak megfelelő koptatása, melyről a széna teljes mértékben gondoskodik és a fűvel egyenrangú fogkoptatónak számít.


A fent említett szénafajták közül a fűszénát(továbbiakban csak szénaként nevezzük) etethetjük korlátlanul (alacsony protein és kalcium szint), a lucerna szénát viszont korlátozott mennyiségben, a magas fehérje, kalcium és kalóriatartalma miatt.

A nyuszi étkezése napi átlagban 80-90%-ban álljon szénából. A nyuszi akkor számít „jó evő”-nek, ha akkora kupac szénát megeszik egy nap, mint amekkora a nyuszi maga.

 

Hogyan kell tárolni a szénát?

Ügyeljünk arra, hogy a széna száraz maradjon. A nedves széna légmentesen záródó zacskóban, vagy tartóban penészes lesz.

 

Mennyi széna kell egy nyúlnak?

A nyulaknak korlátlan mennyiségű széna kell, hogy rendelkezésükre álljon. A legtöbb nyúl szelektíven „legel” egy halom szénából,a számukra legízletesebb szálakat válogatják ki. Több kisebb mennyiségű széna rendszeresen (2 vagy 3-szor egy nap), és nem egy nagy mennyiségű széna alkalmanként (naponta vagy kevesebb) ösztönzi a nyuszit arra, hogy többet szénázzon. Ez a széna frissessége és a megőrzött illata miatt lehetséges.

A szénát szénatartó etetőkbe tölthetjük, ezek lehetnek külső és belső, ketrechez rögzíthető etetők. Vannak nyuszik, akik csak a padlóról hajlandóak enni, míg mások ebben az esetben wc-zésre használják azt.

 

Ideális esetben a nyusziknak naponta annyi szénát kellene elfogyasztaniuk, mint amekkorák, Ők maguk.

 

Honnan tudhatom, hogy a széna jó?

A jó széna:

• zöld (illetve zömében zöld szálakat tartalmaz)

• édes illatú

• alacsony por tartalmú

 

A nyuszik általában a hosszú és vastagabb szálú szénát szeretik, ami jobban koptatja a fogukat is, mint a gyenge, vékony szálú szénák.Akkor vettünk jó szénát, ha a széna zömében zöld színű és nem barna.

 

Hol találok jó szénát?

• Helyi apróhirdetések- gyakran a gazdák reklámozzák helyben termesztett (és olcsó) szénáikat

• A helyi mezőgazdasági kínálat vagy takarmányboltokban.

• Ló istállók és lovardában gyakran lesz eladó széna

• Néhány kisállat-kereskedő üzlet polcain, esetleg már nagyobb áruházláncokban is

A nyuszik sokszor válogatnak, ezért ki kell tapasztalnunk, hogy nyuszink melyiket szereti leginkább, mert a célunk az, hogy minél többet egyen belőle.


A nyusziknak 14 hetes koráig ne adjunk zöldséget!

Ha elmúlt 14 hetes, akkor  is csak fokozatosan szoktassuk hozzá, mert a nyuszik emésztőszerv-rendszere nagyon kényes.

Tévhit, hogy a nyusziknak rengeteg zöldségre van szükségük! Szénára van szükségük a vitaminok előállítására, a fogaik megfelelő koptatására, a nyúl emésztőszerv- rendszerének megfelelő működéséhez!

A nyuszik étrendjének 80-90 százalékát a széna tegye ki!!!

Ajánlott és leggyakrabban adott zöldségek, fűszernövények:

Zeller, petrezselyem, menta, zsálya, bazsalikom, koriander.

Vigyázzunk a répával, mert nagyon magas a cukortartalma.

Tévhit a nyuszik tartásával, hogy változatos étrendre van szükségük. A széna nem homogén, hanem rengeteg növényt tartalmaz, tehát nagyon sok féle ízt megkülönböztetnek és élveznek szénázás alatt, nekik a széna maga az élmény, az ízkavalkád, ezért van az is, hogy válogatnak a szénában. Ha ezzel együtt csak pár zöldséghez szoktattuk hozzá, ne essünk kétségbe, nem kell "változatosan" táplálni őket, nem unják meg, egész életükben táplálhatjuk ennek megfelelően őket.

 

Étel piramis:

 

 

 


 


 

 

 

 

 

 

 

Táp: Jó minőségű tápokat válasszunk
pl.Cuni Complete, Trovet, Oxbow által gyártott tápok, Burgess tápok-ezekből minden másnap kicsi marokkal elég adnunk.

 

Tiltott dolgok:

Csoki, cukor, kenyér, keksz, tészta, vagy bármilyen más, emberi eredetű készétel-

saláta (bolti), avokádó, cékla levele, müzlik, örökzöldek levelei, rebarbara, spenót, paradicsom szára.

 

A jobb oldali Linkgyűjteményben a Medirabbit két nagyon hasznos oldalát találod. Jó böngészést!


Nyuszik víz szükséglete:

A nyuszik vizét naponta ellenőrizzük, minden nap friss vizet kapjanak! Nyári hőségben naponta többször cseréljük a vizüket, télen pedig ügyeljünk rá-kinti tartású nyusziknál-, hogy a víz ne fagyjon be.












Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!