Bejelentés



Nyuszi-lak Törpenyúl Tenyészet- Miskolc
Oroszlánfejű és teddy törpenyuszik birodalma

MENÜ

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek.
+
Ingyenes tanulmány:
10 megdöbbentő ok, ami miatt nem megy az angol.










A nyuszik szobatisztaságra szoktatása

A nyulak okos kis állatkák, ezért legtöbb esetben pár hét alatt szobatisztaságra taníthatóak, persze, mint mindenhez, ehhez is kitartás, türelem és következetesség kell.

Már az elején le kell szögeznünk, hogy nyuszik esetében a szobatisztaság alatt azt értjük, hogy folyó dolgaikat, azaz vizeletüket egy helyre koncentrálják, ill. bogyóik nagy részét. A nyulak ahol esznek, ott bogyóikat elhagyják, tehát a ketrec aljában is fogsz találni belőlük még egy szobatiszta nyúl esetében is.

Szükséged lesz egy nyuszi wc-re, amit minden kisállat-kereskedésben be tudsz szerezni, ill. faforgácsra és fapelletre.

A nyuszit ha hazavitted új otthonába, bármennyire is csábít a gondolat, ne engedd szabadon. Pár napra (2-3) tartsd a kertecében, hadd szokja meg, hogy az az Å‘ területe. Ez alatt az idÅ‘ alatt célszerű faforgácsot tenni a ketrec aljába. Sajnos ez sok porral jár, de ez idÅ‘ alatt, kiválaszt magának egy sarkot, ahová wc-re fog járni. Ebbe a sarokba tedd neki be a megvásárolt „bilit”, úgy, hogy a pisis forgácsból tegyél bele és fedd le a tetejét kevés szénával. Ezután már kitakaríthatod a ketrecet és a forgácsot csak a bilibe tedd, a ketrec aljában már nem kell használni. A nyuszi ezek után a wc-t fogja használni. Persze balesetek- fÅ‘ként az elején- elÅ‘ fognak fordulni. Ilyenkor nem kell bántani, megszidni. A „baleset” helyszínét amilyen gyorsan tudjuk, ecetes-vizes törlÅ‘kendÅ‘vel töröljük fel, így nem fogja érezni ott az illatát. Ezt minden alkalommal végezzük el.

A nyuszi wc-jét 2-3 naponta érdemes kitakarítani. A szoktatási időszakban (kb. 2-3 hét) a tiszta wc-be is tegyünk egy picit a pisis alomból, így pár hét alatt megtanulja használni. Amikor már biztonsággal használja a wc-t, a tiszta wc-be már nem kell pisis almot tennünk. A faforgácsot fokozatosan váltsuk le fapelletre. A pelletnek jobb a nedvszívó képessége, jobban elnyeli a szagokat és nem tapad bele kedvencünk bundájába, ezáltal nem szóródik szét a lakásban, sokkal kellemesebb, tisztább érzés mindenkinek. A pellet tetejére tegyünk egy kevés szénát, hogy a nyuszi szivesen járjon a wc-be.












Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!